Áfra János honlapja

„Úgymond a szellemi teleportálás élményét festi le”

2012-03-09T12:09:00.003+01:00

A múltkori hajdúböszörményi irodalmi estről Tarczy Péter írt tudósítást, s a verseimre is fókuszált. Tetszik, jól esik az olvasási stratégia, amit felkínál: „Áfra szerepekbe illeszkedik, kívülről szemlélődik. Otthonosegy idegen testben, s mindig ürügyet talál a költői párbeszédre az ő és az énközött. Úgymond a szellemi teleportálás élményét festi le, a formákat pontosanérzékeltetve és adatvesztés nélkül. Álom és ébrenlét közötti, szender-állapotúkalandok ezek, mert a feszültség is hírtelen szabadítja fel az adrenalint egymeghökkentő vagy vészjósló szövegkörnyezet kreálásával vagy egy szokatlanmetaforával. Érzékletesen gondolkodásra ösztönző líra ez, intim, ám nemalanyi.” (Tarczy Péter, Új utak az irodalomban, Szabadhajdú, 2012. február 27.)

sosem ugyanaz a távolság

2012-03-08T21:47:00.000+01:00

tervez valamit,valamit tervez,

üvegen át nézi atehetetlenséget,

el akarjaolvastatni magát, de

nem képes, írni mégnem tud,

így olvastatni sem,betűket le-

galábbis,legfeljebb a mozgást,

le szokta rajzolnia monogramját,

mono gramm, így hívja magán

a filctoll nyomát,ilyennek látja

éjjel az arcát,szürkén laposnak,

szőkésenátlátszónak, így a fejét

hajráffal, rajzokkalfogja körbe,

vonalakkal fonjaát, most is ül,

nézi, a fogasrólhogy lóg mellé

a kabát, amihezmérni szokták

testét, és azölében egy lapon őt

jelöli két betű,amit lerajzolt, de

nem olvashatott el,mégis saját,

bezárta őket egykörbe, szeretné,

ha valahol egymásbafolynának

vonalaik, ez aztjelentené, hogy

nem lehet az emberegyszer sem

ugyanazon a helyen,hiszen még

soha nem is voltugyanaz a hely,

és most, ahogyelőször suhan

a sínek felett,elhiszi, hogy van,

kinéz a rétre, atávolság jelöletlen

az üveglapon,mozdulatlan arc

átmeneti színe, megsem rezzen,

de érezni lehet aképi áthatást

(Megjelent: Tiszatáj, 2011/12, 39.)

Törés, tervek

2012-03-01T18:49:00.000+01:00

Spiráltörés a bal kézfej közepén, a metacarpus diaphisisen, kábé ott, ahol tudjuk kinek a testén tört át egy szeg, mikor a... Az embernek eszébe sem jut, mennyi idegszál kószál erre, hogy egy ilyen kis csont törése ötször olyan veszélyes, mint csúcsforgalomban átsétálni az úton, vagy fociban esni el a betonon és alkart törni közben. Most egy hónapig nem nagyon irkálok. Vagyis dehogynem. Csak a rosszabbik kezemmel, tehát a jobbal gépelek és ide valószínűleg nem.

Sok minden van készülőben. A Debreceni Költészeti Fesztiválon április 12-én megtartjuk az első Kulter Szalont a Kölcsey Központ kávézójában. 20:00-tól röviden beszélgetünk a szerkesztőséggel a kortárs költészet új lehetőségeiről, aztán Forgotten Dreams és a Fjord in Orange Juice Sky fog zenélni, mi pedig kötetlenül beszélgetünk tovább. Aztán április 13-án a Szkholionnak tartunk lapbemutatót. Április 20-21-én pedig megrendezzük a KULTműhelyek Országos Konferenciáját (KULTok), ahol a magyarországi egyetemi kulturális műhelyek tagjai, valamint az egyetemisták által szerkesztett irodalmi-kulturális portálok szerkesztői és szerzői oszthatják meg tapasztalataikat egymással és az érdeklődőkkel a Modemben. Erről később részletesen.

Oldenburg elvész Magritte sörfelhői mögött

2012-02-19T01:18:00.000+01:00

Csak pár órája estem haza Bécsből, álmos vagyok – a finom bécsi sörtől, a hosszú szemlélődő sétáktól és a szokatlan dózisú képélménytől. Két napos kiállítás- és kocsmatúrát tartottunk ugyanis. Tegnapelőtt a MUMOK tárlatain rosszalkodtunk, tegnap pedig az Albertinát jártuk végig, vagyis a többiek csak az eredetileg is tervezett retrospektív Magritte-tárlatot, én viszont vizuális-hedonizmustól hajtva végigszaladtam az Impresszionistákon és a Monet-tól Picassóig című összeállításon is, nem volt értelmetlen, de a legnagyobb élmény a Magritte-anyag maradt. Amikor az Albertina felé sétáltunk, Lórival vitatkozva még állítottam, hogy Magyarországon is előfordul(hat)nak ilyen jelentős, A-kategóriás tárlatok, de látva az anyagot, már korántsem vagyok olyan biztos benne, az Oldenburg-kiállítás viszont sajnos nem hagyott olyan mély nyomot. A sörről pedig annyit, hogy a mi pénztárcánkhoz még a legolcsóbb kiskocsmában is drága, de az ízélmény még az árakat is képes überelni.

Cleas Oldenburg retrospektív kiállításán könyörtelenül beállok egy munkába - Bécs, MUMOK (©Orlovits Adrienn)

Miklósvölgyi Zsolt, Áfra János, Bódi Lóránt, Turi Márton (az alkalmi szerveződésű kiállításkommandó-fiúbanda Cleas Oldenburg Mickey Mouse-maszkjaival) - Bécs, MUMOK (©Orlovits Adrienn)

Új lehetőségek a kortárs magyar lírában

2012-02-12T12:57:00.000+01:00

A Magyar Írószövetség és a Kertész László Hajdúsági IrodalmiKör által szervezett Zenés irodalmi kerekasztal címűprogramsorozat 5. állomásának vendége leszek 2012. február 14-én. Új lehetőségek a kortárs magyar lírában – ezlesz a címe a beszélgetésnek, ahol a slam poetrytől kezdve a vizuális költészetenát az új mediális jelenségek kortárs lírára való termékenyítő hatásáig sokminden szóba kerül majd. A fő kérdés: Hogyan juttatható el szélesebbközönséghez a kortárs magyar líra?

Az est folyamán levetítik a szakadás ívei című versfilmemet, valamint Török Péter olvas majdfel még tőlem néhány szöveget. A beszélgetés moderátora: Papp-Für János költő, közreműködika Bar-talk zenekar. Helyszín: Hajdúböszörmény, Sillye Gábor Művelődési Központ,Műv-Bár kávézó VIP-terem. Időpont: 2012. február 14. (kedd) 18:00.

Impressziók Cai Guo-Qiang munkája kapcsán

2012-02-07T01:01:00.003+01:00

Szeretnék már besétálni végre egy ilyen zseniális installációba, mint amilyen Cai Guo-Qiang munkája. Hidegrázós. Aktuális.Most találtam éppen, pedig már napok óta gondolkodom, melyik lehet az a pillanat, amikor a fehérségösszeroppantja a felismerhetőséget. Cai Guo-Qiang mintha sejtené. És még csaka fehér mint olyan sem kell neki hozzá, hogy ezt éreztesse. Mert a vakító nullszínt maga a mű hívja elő bennünk. Így képzelem a bejárást is. Siklok a havon. Elszabadult mozdulatlan szánhúzók a levegőbe rohannak. Megakadnak. Fejet törnek a nemlátáson.

A Juhász Géza-díj provokációja?

2012-02-04T15:46:00.004+01:00

Tegnap adták át a 2011-es Juhász Géza-díjakat. Dr. Berta Erzsébet A Juhász Géza-díj provokációja? című laudációja nagyobb ívű volt, mint amire valaha is rászolgálhatok. Az, hogy a felolvasott szövegnek még címe is lett, egyfajta vezérfonalul szolgált, épp arra kérdezett rá, ugyan miért kaphatom meg ezt az alapvetően konzervatív szellemiségben fogant díjat a magam határsértő, nem egészen egyértelműen diszciplína-centrikus attitűdjével. Ha jól emlékszem - vagy csak szeretnék így emlékezni - témavezetőm, Erzsike úgy fogalmazott, hogy tevékenységemben nem elkerülöm a sablonokat, hanem eredendően kívül állok rajtuk, gyermeki naivitással csodálkozok rá a dolgokra. Azt hiszem ezzel a naivitás dologgal lényegre tapintott... Mindenbe beleállnék, amit mondasz, mert nem ugyanaz az élet van bennünk.

üveggolyók

2012-01-28T15:40:00.002+01:00

pultot töröltem, mikor ő még óvodába járt,
gyakran vittem magammal délutánokra,
hétvégén otthonról indultunk, előtte órákig várt
figyelve, ahogy készülök, mert adtam másokra,
lassú séta után bárszékre ültettem a kis szerelmem,
és levettem a mackós pulcsiját, csapoltam, ő meg
mesecsatornát nézett, amíg nem volt sok vendég,
aztán apró után kutatva, szőke fürtjeivel söpörte
végig a hely padlózatát, másnapokon üveggolyót
vettünk, büszke volt, hogy maga vadászta össze
a rávalót, jópofiztak vele barátnők, aktuális pasik,
mert tudták, hogy aztán majd játszhatnak velem,
így kerültek közel hozzám, amennyire csak lehet,
majd egyszer egy ilyen közeli reggelen nyitott
be öcsém, és azóta ő is mást ért játék alatt

(Megjelent: Prae, 2010/4, 46.)

Egy balatonfüredi antológiában

2012-01-25T00:18:00.002+01:00

Ma jelenik meg a nem is kicsit archaizáló című, de általam azért már várt „Oh Füred, drága Helikon” – Balatonfüred az irodalomban második antológiája, amelybe nagyon sokak közt tőlem is beválogattak egy verset. Ma, 2012. január 26-án 16:30-kor mutatják be a kötetet a balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola (Ady Endre u. 13.) dísztermében. Fejem rá, hogy épp senki nem jár arra, aki ezt olvassa, de azért leírom, egy bejegyzéssel több a blogomon és néhány bittel több szemét a világhálón.

Mostanában ez van, ez lesz...

2012-01-24T19:18:00.002+01:00

Ezt most csak azért, hogy végre valamit. Bár nem igazán unatkozom, így régen frissült a digitális fülem. Amúgy félek, hogy előbb-utóbb tényleg szükségem lesz valami ilyesféle felszerelhető izére, ami javítja a hallást. Folyton visszakérdezek, és épp annak a szavát hallom félre legtöbbször, akit a legjobban szeretnék érteni. Amúgy meg príma minden, talán még ebben az életemben nem is indult ilyen édesen év. Pár napja letudtam a vizsgaidőszakot, meg kijavítottam az összes esztétika szakos hallgatóm beadandóját, ők voltak az első tanítványaim, igaz csak tömbösítve kellett elviselniük, kiállításokról pedig írniuk. Azóta én is írtam, s tegnap végre leadtam a Műértőnek a végterméket. Debrecen képzőművészeti életéről. Így általában. Ezt kérte Andrási Gábor, valamiféle általános keresztmetszet. Térben és történetileg. Aztán lett, ami lett. Vagyis lesz a februáriban. Egy hétig vándoroltam a debreceni galériák között, tanulságos volt, nem kicsit. A napokban reggelente az Alföld szerkesztőségében tördelek, épp a márciusi számot, holnap meg irány Budapest, JAK elnökségi ülés a Kossuth Klubban. Tervezzük a következő hónapok programjait. Debrecen tekintetében várható: februárra Mezei Gábor épp megjelenés alatt lévő Függelék című kötetének egy bemutató, majd március 6-án az Apokrif folyóirat bemutatkozása, helyszín talán a Színláz Stúdió.

a torzulás íve

2012-01-15T00:12:00.001+01:00

könyv a hatodik születésnapra, ezt tudtam küldeni
a kórházból, nem érti persze, mi az a hullámzó fényű
kör a lapon, nem látja még az összefüggést a távoli,
izzó tömeggel, amibe korábban annyiszor próbált már
belenézni, csak később érez majd rá, és megdöbben,
hogy ez a valami teszi láthatóvá a papírt, de a kisfiam
most csak lapozni tud, próbálja elképzelni, hogy valahol,
még tőlem is távolabb, vannak más égitestek is, amik
nem férnek el a kertünkben, de még a világ legnagyobb
kertjében sem, persze neki most csak annyi a nagy tér,
amennyi az új színes tévénkből elé vetült eddig, ehhez
kell hozzáigazítania később a bolygókat, a körülöttük
keringő holdakat, aztán a távoli csillagokat, és miután
megérti, hogy a Nap is csak egy közülük, ráadásul nem
is a legfényesebb, mindent kezdhet elölről, de ez jóval
a sugárterápiáim után lesz, sőt, jóval a bomlásom után,
akkor már nem tartom rajta a szemem, mert nem is lesz,
de karácsonykor még egy otthoni ágyról nézek szét,
átlapozom a csillagászati könyvet, amit szülinapjára
küldtem, majd elolvasom az utolsó sci-fit, addigra ő is
megismeri a hatágú vágást a hasamon, eszébe jut róla
a sötét égbolt, majd az ágyon félrebeszélve próbálok
ülve maradni, próbálom odaadni neki A kis herceget,
közben észrevétlenül tanul meg félni a feketelyukaktól,
így nem lesz meglepetés, ha nyomtalanul eltűnök

(Megjelent: Népszabadság (hétvége), 2010. június 12., 11.)

Kalligramos versek

2012-01-13T20:08:00.001+01:00

A 2012/01-es Kalligramban megjelent három versem. Tényleg. Tegnap csak az online hírnek örültem, de ma a lapot kézbe véve ellenőriztem is. Félő volt, hogy elfejtődnek, vagyis hogy elfelejtődik: év elejére ígérte a versrovat szerkesztője a megjelenésüket. De nem. Szóval egy vers a születés előttiségről, egy magáról a születésről és egy az anyatestről való leválás előtti állapotra való visszaemlékezésről: a mozgolódás bizonytalan; tejút; belső horizont. Ebben a sorrendben. Csanda Máté rám írt, hogy meghoztam a kedvét velük az íráshoz. Már megérte. Mindenkinek írni kéne, ha van hozzá kedve.

Zenés irodalmi kerekasztal készül

2012-01-12T14:15:00.000+01:00

Tegnap Papp-Für János, a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör elnöke meghívott a Zenés irodalmi kerekasztal című programsorozat február 14-ei eseményére (Hajdúböszörmény, Sillye Gábor Művelődési Központ, 18:00), ahol vele fogunk beszélgetni a kortárs magyar irodalom legújabb generációjánál megfigyelhető poétikai tendenciákról, képiség és szépirodalmi szöveg összekapcsolásának legfrissebb lehetőségeiről és kísérleteiről. Aztán olvasok pár verset és talán levetítjük a szakadás ívei című versfilmet is, amely néhány hónapja Ienciu János rendezésében, Szőr Zoltán (Forgotten Dreams), Szakál Dóra és Makleit Nándor közreműködésével jöhetett létre.

Halogatott szükségszerűség

2012-01-11T13:52:00.004+01:00

2011. Egy újabb világvégeváró év. Az első, amit egészében a debreceni albérletben töltöttem el, most erre mondom: otthon, (nem is olyan) távol a szülői háztól, Hajdúböszörmény patinásan poros belvárosától, a kopaszító fagyoskodástól és a minőségi éhezéstől, ami egy évtizeden át annyira természetesnek hatott. De most épp van időm sajnáltatni magam, ez is jelzi, hogy mekkorát fordult minden bennem. (Katt ide és olvasd tovább az Apokrif Online Évjárat című rovatában megjelent személyes benyomásokból, évvégi érzésekből építkező kis írást.)

Prae.hu-s évnyitó szerkesztőségi kirándulás

2012-01-10T18:18:00.004+01:00

Balra: Árvai András, jobbra: Áfra János. Balatonszárszó, PRAE.HU szerkesztőségi ülés (fotó: Bach Máté).

A PRAE.HU általános művészeti portál szerkesztőségének rajtam kívül valamennyi tagja Budapesten él, így ők rendre minden szerdán megtartják szokásos szerkesztőségi üléseiket az irodalomtörténeti jelentőségű Hadik Kávéházban, ahova örömmel látják/látjuk a portál valamennyi szerzőjét is az ötletelős iszogatásokra, de inkább csak látják, nekem eddig ugyanis (a fővárosból nézvést nagyon vidékien) sajnos csak kétszer sikerült ilyenen részt vennem. Most hétvégén viszont (január 6. és 8. között) egy balatonszárszói kis főszerkesztői nyaralóban (néhány tucat gyorsan fogyó finom bor társaságában) beszéltük át a honlap arculati és tartalmi frissítésének lehetőségeit. Most ugyan nem lenne szerencsés világgá kürtölni minden felmerült ötletet, tervet, de annyi elmondható, hogy a két napos meetingnek meglett az eredménye és fél-egy éven belül Közép-Európa egyik legprogresszívabb kulturális portáljává nőheti ki magát az oldal, ha valóban sikerül megvalósítani mindent. Mindez persze pénz függvénye is, ugyanakkor a helyzet az, hogy ebből mostanság a PRAE.HU-nak aránytalanul kevés jutott.

szélről csak nincsen

2012-01-05T12:07:00.001+01:00

lefeküdnékmellé, de újragondolom,
nincsenágy, sem vízszintes vonalak,
azidő megkerülhető, a múlás elvisel-
hetetlen,csapkod, a szél a vállainkat,
mindenfüggőleges, az esőnk, szék
feletta felsőtestünk, amíg egymásra
nemdőlünk, mint csuklóból kézfejek,
bennükvégződik, ami elkezdődhetett,
néhányéjszakával később hozzá csak
képaz út, hosszú, a lába, ahogy fekszik,
mikorcsukott szemhéja mögött ázunk,
lecsókolomhátáról az esőcseppeket

(Megjelent: Partium, 2010/ősz, 62.)

Juhász Géza-díj

2012-01-04T23:53:00.000+01:00

Tegnap érkezett egy értesítő levél Fazakas Gergely Tamástól, amely szerint a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet vezetőségének és oktatóinak döntése alapján a 2011. évi két Juhász Géza-díj egyikét Korpa Tamás kapja, a másikat pedig én. A díjakat egy Barta Jánosra emlékező konferencián adják át 2012 februárjában.

Az Irodalmi Jelen Online évzáró körkérdéseire válaszoltam

2012-01-03T09:50:00.002+01:00

„Mely könyvekvoltak a 2011-es év legpozitívabb élményei és legnagyobb csalódásai? Melyikvolt az év legextrémebb irodalmi eseménye? Folyóirat-publikációk közül mi vittea pálmát? Melyik Irodalmi Jelenben közölt írás tetszett a legjobban? Ki az afiatal alkotó, akire ebben az évben figyeltél fel? Melyik médiumhoz köthető2011 leglátványosabb külső és belső megújulása? Hogyan készülsz irodalmilag a2012-es világvégére?” - Az Irodalmi Jelen Online évzáró körkérdéseire válaszoltunk teljesen szubjektíven.

Exportáljunk magyar képzőművészetet Drezdába

2011-12-31T11:25:00.001+01:00

Egy magyar figurális festő – megkerülve a hazai műkereskedelem aktuális problémáit – galériát alapít Drezdában, aztán képzőművész baráti körének „jellegzetesen magyar” formanyelvével, némi szerencsével és aktív alkotómunkával szép pályát fut be a nyugat-európai kortárs művészeti piacon. Ez jól hangzik, s reméljük, erre tart a Galerie KUKO alkotógárdája, de egyelőre még csak a történet elején járunk. A galéria vezetőjével, Kujbus Jánossal az indulás után két hónappal, december közepén beszélgettünk. (Katt ide és olvasd el az interjút a PRAE.HU-n!)

NKA-ösztöndíj és önkormányzati támogatás a kötetre

2011-12-29T14:42:00.013+01:00

Éppen Hol Baumannt hallgatok, mikor a hír érkezik: szerencsésen bebetonozták eredeti terveinket. Reményeinket. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján tegnap tették közzé a Szépirodalmi Szakmai Kollégium kuratóriumának döntését, amely szerint többek közt az én kéziratom megjelenését is támogatják. A JAK a hajdúböszörményi önkormányzatnál is sikeresen pályázott. Utóbbi 200.000., míg az NKA 300.000. forinttal járul hozzá a kötet megjelenéséhez. Ez - a mostani viszonyok közt különösen, de egyébként is - tekintélyes összeg, így még néhány színes kép is lesz talán a ciklusok közé szúrva, ahogy eredetileg terveztem. A másik JAK-füzetet, Bencsik Orsolya prózakötetének megjelenését is támogatta az NKA. Most már csak a magyar gazdaság bedőlése akadályozhatja meg, hogy a 2012-es Ünnepi Könyvhéten a kötetünk kézbevehető legyen. Örülök. De nem biztos, hogy már nincs mitől félnünk.

Fénytervező PartyMikulás 2008-ból

2011-12-28T14:07:00.000+01:00

Régen nagyon érdekelt, hogyan lehetne elkapni a szórakozóhelyek fényeffektjei által keltett hangulatot, hogy miképp anyagtalanítja a környezetet és az emberi testet a füst és a lézer és mennyiben járul hozzá ez egy pszichedelikus atmoszféra megteremtéséhez. Ez is a virtuális térképzés egy formája, azt hiszem. Csak populárisabb, mint mondjuk az architecture mapping, vagyis a fényfestés. Már lecsengett a mikulás és a karácsony, de azért még utolsó lendülettel előkapartam ezt a pár évvel ezelőtti, hajdúböszörményi Mikulás Party-n készült képet, legyen itt valami meglepő ma is. A blog hátterének is egy ilyen fotót választottam, hogy ne legyen kényelmes, túl kiszámíthatóan irodalmi első ránézésre se.

Fémesre terhelt álmok

2011-12-27T09:38:00.000+01:00

Durvát álmodtam, sok megmaradt, leírom. Aznapi előzmény: este Viviennel leveleztünk, mesélte a karácsonyi álmát, hogy egy LÉK irodalmi kör után kórházba sétáltunk át, már hajnalodott, Niki is ott volt. Vivit egy kórteremhez vezettem és azt mondtam neki, hogy „na most légy erős”. Belépett, lábak, kezek a takaró felett, de a beteg arcát már nem látta. Jegyzeteli, fejtegetni az álmait. Régen én is írtam őket, voltak kis noteszeim és fejtegetési kísérletek, leginkább fejben. Két szint érdekelt: 1. Milyen emlékek alapján konstruálódtak a képek? 2. Milyen üzeneteket hordozhatnak (akár pszichológiai, akár metafizikai értelemben)? Na a mostani álmom első szinten ilyesmikre épültek: este Nyóckert néztem alvás előtt; olvastam kicsit Bartók Imre Fém című regényéből; a Garfield képregényes élményeim eszembe juthattak (ezen szocializálódtam, újabban meg néha unokaöcséimet szórakoztatom vele); családi dolgok; mellesleg kicsit hideg van, amíg alszom. Mikor úgy fekszem le, hogy emlékezni akarok, nem felejtek el annyi képet.

Az álom elején egy telepen vagyunk a magyar labdarúgó-válogatott amerikai focistákkal játszik. A magyar csapat a szabályokat sem tudja, vagyis még azt sem lehet eldönteni, pontosan melyik játékot akarják játszani. Eljátszanak egymás mellett. Mások az előfeltevéseik. A magyarok favágóznak, a keret fele roma (Nyócker), a meccs úgy ér véget, hogy az egyik játékosunk öreg bácsivá görnyed és lassan lesétál a pályáról. Szakadozott a mozgása. Nem is bácsi, inkább robot.

Később érzésem szerint ezen a telepen vagyok, valami kis házban, egy kisfiú, vagy csak őt figyelem. Alvási rohamai vannak (Garfield), elalszik a vécében, az ágyában és alulról emelkedni kezd a víz, elteríti, lebeg a vízen. Szurkolok, hogy az arca ne merüljön el, ne forduljon hasra a vízen. Aztán felkel és megint elalszik, kezdődik az egész elölről, egyszer aztán nem alszik el és úgy kezd el szivárogni a talajvíz az ágya alatt, megrettenünk, elszalad, vissza, belealszik (Fém).

Aztán egy másik snittben két képregényszerű rajzot rak a ház teraszára, szöveg és gondolatbuborékok rajta (Garfield). Az egyiken az látható, ahogy elképzeli, meghal az anyukája, a másikon már halott is (Fém). Önbeteljesítő történet. Ijesztő, mert az ő szemével látom.

Aztán mint felnőtt kopogok be a házba és ez az öreg alak jön ki, aki lesétált a meccsről, az öreg robot. Valamit beszélünk. Ijesztő, mint egy varázsló. Varázsrobot. Na ezt a figurát látom aztán egy másik helyiségben, de itt nagyon kicsi. - Már álmomban rájövök, hogy a nagy és a kicsi ugyanaz, de mégsem - a robot varázslót ez a kis manó irányítja (Nyócker). Olyan is mint a nagy varázsló, csak kicsi. Nem alacsony növésű, hanem valódi törpe. Amíg ő egy hatalmas könyvbe jegyzetel, azon agyalok álmomban, hogy férhet abba a pici fejébe ennyi ész.

Aztán kabátban fekszem a ház előtt. Csak fekszem és nézek magam fölé. Esik rám a hó. Elmerít. Becsukom, de nem fázok, friss a levegő, élvezem. Elsétálnak mellettem. Megvetnek, de nem segítenek és nem rúgnak fel. Ekkor veszem észre, hogy a gatyámban a kezem. Melegítem.

Bent ülök a házban, asztal mellett, talán a varázslóval beszélgetünk. Egy üvegajtós ablakon át látom, hogy a kisfiú dolgozik a kertben, feszülnek kis hatéves izmai. valami szövegkupac van nálam, talán a kisfiú és a varázsló dolgai, nekem kell kijavítani a kisfiú után, az ő dolga lett volna, de találok hibát és mint mindig, hagyok. Ülünk és fent az égen hatalmas zivatarfelhők, bent vagyunk, vagy nem, mert már nyitott a plafon felettünk. Látom, ahogy a felhő zsugorodni kezd, ahogy kitisztul az ég, öklömnyi fekete buborékká áll össze és érzem, hogy ez már egyszer vagy többször megtörtént. Míg ereszkedik, fokozatosan zsugorodik, aztán mellettem repül el egy méterre és a fáskamrába zuhan hihetetlen erővel. Mégsem tör össze semmit.

Ekkor ébredek, álomban vagy nem ott, valami landol mellettem, telefonra SMS érkezett: „átterhelt devizaszámla”, én vagyok a kezes.

Költők a globális káoszban lokális problémákkal

2011-12-24T23:30:00.000+01:00

Gaborják Ádám felvetésére aMcLuhan-centenárium alkalmából hálózati felolvasást rendeztünk Bécs, Budapest,Szeged és Debrecen között. Másfél óra zsinórkötögetés után, negyed órával a célba vett kezdés előtt minden oké is volt, a Modemes kávézó LCD-képernyőjén betöltött PéDéeL (azaz Pál Dániel Levente), majd Gaborják Ádám bizakodó arca, aztán egy mozdulatlan Nemes Z.-portré, egy pillanatra azt hittem, lefagytunk, pedig csak az épp bécsiként funkcionáló poéta mozgása volt buddhikusan – már-már atmanikusan – megfontolt. Aztán megszólalt, beszéltünk, mindenki hallott és látott. Mindenfelől mindenhova.

Szivárogtak a kávézóba a vendégek, a poharamba sör, vártunk, és pár perccel kezdés előtt a médium üzent. Azt üzente, nem kapcsolhatóak a szegediek, közben megtelt a kávézó. A debreceni közönség lenyomta az üzenetet. Figyeltem a képernyőn, ahogy PéDéeL telefonál, Gaborjákot nem láttam, telefonáltam, Márió a képek szerint meditált. PéDéeL elérte Gaborjákot, tehát én nem érhettem el, Márió telepatikusan szuggerálta a médiumot, de a szegedi kép nem tért vissza. Ez volt, meg hang. Legalább egy idő után már minden helyről. Bár az is recsegett, de talán Debrecenben a legkevésbé. Így telt el az este. A debreceni szép közönség fele bizonyára csak érezte a káoszt, a másik fele élvezte is. Ők állítólag kérnek még ilyet. Mert lefagyásaival együtt is fogyasztható.

Apokrif szezonnyitó versasztal és Csobi Sound

2011-12-24T23:12:00.002+01:00

Pár nappal az irodalmi szexizés után ismét Budapesten, de most a Csendes Létteremben olvastunk fel, mégpedig az Apokrif folyóirat szerzőivel. Tudni kell a helyről, hogy biciklik, fotelek és próbababák állnak ki a plafonból, az oldalfalakról pedig kindertojás figurák, keljfeljancsik (testvéreim) és plüssök nyúlnak a vállunk után, ha közéjük ülünk. Szóval betegesen lírai közeg. Itt aztán versek és versek és versek. Majd sör és sör és sör. Éjszakár meghúztam magam az Apokrif debreceni képszerkesztőjénél, veress daninál (ő írja így a nevét), reggel pedig Csepelre indultam, amíg ő Prágába ugrott át fél évre ösztöndíjjal. Jókor voltam láb alatt, kis koromba is ez volt mindig. Csepelen megtaláltam a Jedlik Gimnáziumot, aztán ültem Csobánka Zsuzsa rendhagyó irodalmi óráján kicsit fáradtan, mint általában, de igyekeztem okosakat mondani. Tizedikeseknek, azt hiszem. Nem sikerült. Majd olvastam a verseimből. Ők pedig elemezték, eljátszották. Néhányan mintha élvezték volna.

Az irodalom szexi, de komolyan

2011-12-24T21:44:00.001+01:00

Miután Szigligeten az Orcsik Roland-Sopotnik Zoltán sorozatszerkesztő-páros nyert, immár nagyon úgy tűnt/tűnik, a 2012-es Ünnepi Könyvhétre megjelenhet a JAK gondozásában első verseskötetem. Talán ezzel egyben az utolsó is. Sopotnik még jó pár hónappal a tábor előtt írt rám, hogy küldjem el a kéziratom, de nem hittem volna, hogy végül a pályázati anyagba is felveszik. A másik sorozatszerkesztő páros (Borsik Miklós-Simon Márton) sok nevet említett, de konkrétan semmi biztosat, bár a pályázati anyaguk jobban megírt volt. Végül a JAK-os többség az idősebb párosra szavazott.

Pár nappal később Simon Marci egy feldúlt PRAE.HU-s tudósításában rám sütötte, hogy ledisznóztam az összes pestivel egy kalap alá véve, így, csak kicsit viccesebben írta. Később egy cikk alatti kommentben belátta, hogy nem mondtam ilyesmit, csak fikciókat írt össze, ez csak természetes. (Na de egy tudósításba?) Csak Az irodalom szexi program adott lehetőséget, hogy elvarrjuk a szálakat és könnyekkel küszködve egymás karjaiba boruljunk... Na azt azért nem, de legalább már nincs harag. Minek. Csobánka Zsuzsa első regényéről vagy a szexualitás kortárs irodalomban való tematizálásáról azért még most is más a véleményünk. A rendezvényen ugyanis ez volt a fő téma. Meddig lehet elmenni és hol válik elégtelenné a nyelv? Mit szabad leírni és mi az, ami már túl nyers? És mi hogy oldjuk meg ezt, ha egyáltalán?

Hűvös és forró médiumok, meleg és kihűlt testek

2011-12-24T21:21:00.001+01:00

Hűvös és forró médiumok, meleg és kihűlt testek. Beszélgetés a kortárs képző- és médiaművészet által tematizált test- és tértapasztalatról. - Ettől bonyolultabb címet nem sikerült kitalálni... A 2011-es szigligeti JAK-tábor minden napjára jutott egy társművészeti meditáció, a képzőművészeti témájú kerekasztal-beszélgetésére meglehetősen eltérő szemléletű alkotókat hívtam meg, akik mégiscsak mind a test- és/vagy a tértapasztalat problematikájára reflektálnak valamiképp. Kevés volt az idő, sok a kiváló elme: Szegedy-Maszák Zoltán médiaművész, Fehér László és Verebics Katalin festőművészek adták egymásnak a mikrofont.

Este még Szegedy-Maszákkal volt lehetőségünk beszélgetni kicsit, az épp aktor aktuális kutatási témámhoz Magyarországon szinte csak ő konyít igazán. Elolvasta Studiás írásom, meg a Balkonos interjúmat, tetszett neki a hipotézisem, külső témavezetne is akár, csak végre vennem kéne a fáradtságot, hogy dolgozzak a diplomamunkán. Azóta sem írtam semmit, pedig szorít a terv és a naptár. Másnap reggel a Népszabadság hátlapján Fehér László és a Verebics Kati mellett az én mérges - valójában inkább álmosan koncentrálni próbáló - fejem virított. Balogh Endre elémrakta, Bedecs László meg azt mondta, biztos büszkék otthon, és már nem tudom, elmondtam-e neki, hogy igazából senkit sem érdekel. Otthon. Vagy hogy én nem is tudom, mi az.

A populáris kultúra és az irodalom találkozása a boncasztalon

2011-12-24T20:37:00.002+01:00

A VOLT fesztivál Irodalmi Sátrában 2011. június 30-án Dunai Tamással beszélgettünk - Somogyi Aranka moderálásában - a KULTer.hu-ról, hogy miképp nyithatja meg a popkultúrával való foglalkozás a kortárs irodalom felé a szélesebb közönséget, hogy Tamás mennyire nem bírja elviselni a kortárs irodalmat és hogy én mennyire bírom. A Hajtűkanyaros írók hívtak meg minket Sopronba, s erre Tamás mint vizuál- és popkulter kedvesen üdvözölte őket az őszinteségével. De még azelőtt hagytuk el a helyszínt, hogy a mondatok keltette szélvihar elsodorta volna az Irodalmi Sátor tetejét. Napszemüvegre ekkor már nem volt szükség, esőkabátra viszont majdnem, mi mégis pörögni indultunk - a South Park szignálját éneklő Primeus-ra, lazultunk Brains-re, Dub FX-t hallgatva leesett az állunk, aztán pogóztunk Sum41-ra, majd pedig némi pumpálás után Palotairól indultam világosodáskor a vasútállomás irányába, hogy 7,5 órás utazást követően délután négykor végre ne éljek.

Két irodalmi beszélgetés két másik Jánossal

2011-12-24T20:19:00.000+01:00

Először a Debreceni Egyetem Színláz Stúdiójában, majd pedig a hajdúböszörményi Maghy Galériában Szentmártoni Jánossal és Papp Für Jánossal kekeckedtem, illetve beszélgettem. Druszák közt nyelvi klónnak érzi magát az ember. Mindenesetre most, mikor ezt a bejegyzést írom épp úgy áll, hogy a Magyar Írószövetség és a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör közös szervezésében 2011 júniusában megrendezik az első Hajdúböszörményi Írótábort. Részletek később.

CROSSO VERS-es beszélgetés a vizuális költészetről

2011-12-24T19:25:00.001+01:00

Kele Fodor Ákossal még a József Attila Kör 2011-es táborában haverkodtunk össze. Azóta ő igazi családapa lett. Civilben filozófia tanár, komoly, jól elbeszélgetünk bármiről. Amúgy a Prizma filmművészeti folyóirat és az Eső című irodalmi lap szerkesztője. 2010-ben jelent meg első verseskötete, a Textolátria. Az pedig már Szigligeten kiderült, hogy nem csak a vizualitáshoz és a versíráshoz van érzéke, hanem emellett hatalmas partiarc is.

Első verseskötetéről a KULTer.hu-ra írtam A szöveg imádott térideje címen egy recit. Gondolom, ez adta az apropóját annak, hogy megkért, beszélgessek vele - a budapesti Kalicka Bistroban 2011. április 19-én -, mégpedig vizuális költészeti hagyományokról és a műfaj lehetséges jövőjéről. Már akkor sejtettük, s azóta csak egyre erősödik az vélekedésünk, hogy a kép és szöveg koegzisztenciális viszonyának megteremtésére törekvő alkotói kísérletezés - és az új intermediális lehetőségek kihasználása - egyre meghatározóbbá válik majd a fiatal lírikusoknál.

Free style 12 órás felolvasásás a DEIK szervezésében

2011-12-24T18:48:00.000+01:00

A Debreceni Egyetem Irodalmi Kör, vagyis a DEIK tagjainak meghívására én is részt vettem egy a költészet napja alkalmából megszervezett Tizenkét órás felolvasáson. A helyszín a DE főépületében található Színláz Stúdió volt, ahol a DEIK és a LÉK irodalmi kör is rendszerint tart felolvasásokat, műhelyeket. Szerencsére bárki olvashatott és szinte bármilyen típusú szöveget, így fordulatokban nem volt hiány, de azért képzelt összeszálazódásban sem. Asbóth Balázs például Micimackó és Malacka-pornóval készítette elő a magzatelhajtós verseimet. De talán jobb, ha nem olvasom össze a szövegeket, mert nem tudnám eldönteni, Malacka vagy Micimackó lenne-e a kikapart testű lány. Szóval akkor és ott már egy fokkal kevésbé affektáltam, mint Széphalmon, de még mindig hitetlenül és hiteltelenül olvastam a szerepverseket, s a helyzet azóta sem sokat javult sajnos, félek a nincs gyógyszer. Félrevezető, ha testemen át kapnak hangot. Főleg az odaképzelt nők. Talán álarcot kéne viselnem, a karakterekhez jelmezt tervezni, vagy paraván mögé bújva olvasni hangsávtorzítóval, hogy valami jobb legyen.

A 10 éves Zempléni Múzsa fiatalító lapbemutatója

2011-12-24T18:21:00.001+01:00

Most elkezdek előszedni ilyen régi dolgokat, legyenek egyben. Emlékeztetőül. Így később is tudom majd nyomok alapján, amire most még emlékszem. - A Zempléni Múzsa 2010. augusztus 17-én ünnepelte 10. születésnapját Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában, ahol több fiatal társaságában én is felolvashattam. Az indulás előtt álló KULTer.hu-nak is itt kértünk recipéldányt Palágyi László első kötetéből, amiről aztán Uri Dénes írt kissé elégedetlen hangú recenziót. Az eseményről Balajthy Ági tudósított a Literának. A felolvasás egyik résztvevője berágott, mert a portálnál egy szerkesztő a róla szóló résznél kurtított a cikkből. Aztán hosszas levélháborúzás után helyreállt a világ rendje és visszakerült a szövegbe. Régi szép idők és parák.

Ott volt tehát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei különítmény: Balajthy Ágnes, Barna Péter, Lovas Anett és Lapis József, mint a Zempléni Múzsa egyik szerkesztője. A felolvasás után feLugossy László Sárospatakra vitt át bennünket, majd fizetett néhány üveg bort és regélt: A. E. Bizottságról, Vajda Lajos Stúdióról, aztán a magyar filmtörténet talán legszebb snittjéről. Ez utóbbira külön kértem, mert Tarr Béla Werckmeister harmóniákjában ő játssza a Napot, mikrokozmikus centrum a (re)szakralizált kocsmában - ez az egyik vesszőparipám. De a a pataki borospincézés sem volt akármi. Miután a Nap és felesége nyugovóra tértek, mi Ágival, Anettel, Józsival és Petivel tovább boroztunk a sötét Bodrog partján. Valami, ami azóta is tart, ekkor és ott kezdődött el Anett és Józsi között. Ez a legszebb az egészben.

Hegesszünk magunknak arcot karácsonyra, ha eltört

2011-12-24T17:07:00.006+01:00

Régóta tudtam, hogy karácsony nulladik napját idén egyedül tölthetem. Régóta cseszegetnek, hogy silány a honlapom. Gondoltam az előbbi tényt lehetőséggé teszem ez utóbbi probléma orvoslására. Szóval ma egész nap a gép előtt ültem. Mint általában. De ma nem mások szövegeit olvasgattam. Ez egy új honalap. Vagyis blog. Ez az első blogbejegyzésem. Ilyet még nem írtam, remélem, nem is fogok. Vagy nem ilyen szentimentálisan. De most szenteste kedvem támadt elbeszélgetni magammal. Hogy milyen jó nekem. Cseréltem a gagyi honlapot egy picit kevésbé gagyi blogra. Ugyanakkor Barna Péter barátom szerint a blogolás eleve gáz, de nekem most ez a testet öltés nélküli karácsonyi ajándékom. Önmeglepetés. Itt megtaláltok majd rólam mindent, előbb-utóbb. Ha akarjátok, ha nem. Csak engem nem. De először is ezzel a nagyon aktuális versikével, a szentestével kívánok mindenkinek boldog és boldogabb karácsonyt! A Műút 2011/030-as számában jelent meg. Valószínűleg átírom majd. Még mielőtt megjelenik a kötetem. Vagy nem.